A Szent László plébániatemplom

    A provinciális barokk stílusában kialakított templom tervezőjének és építőinek neve ismeretlen. Ellenben tény, hogy építéséhez 1721-ben kezdtek Csáky Imre bíboros, nagyváradi püspök megbízásából. A viszontagságokkal teli építkezést 1756-ra fejezték be, ebben az évben szentelték fel a templomot Szent László tiszteletére. 1780-ig székesegyházként szolgált, tornyot azonban csak később kapott, ennek építését 1800-ra fejezték be.

    Mennyezeti freskóit 1908-ban festette Túry Gyula, aki a falképeken Szent László életének mozzanatait örökítette meg.

    A templom Patachich Ádám püspöksége idején, a 18. század hatvanas éveiben Magyarország egyik legfontosabb zenei központja volt. Míg Joseph Haydn Kismartonban irányította az Eszterházy udvar zenei életét, öccse, Michael, Salzburg későbbi kapellmaistere és Mozart Requiemjének ihletője, Patachich püspök szolgálatában, két esztendőn át a Szent László templomban vezényelte saját egyházzenei szerzeményeit. Utódai ugyancsak neves zenészek és a kor népszerű komponistái: Karl Ditters von Dittersdorf és Vencel Pichl voltak. Emléküket az orgonakarzat domborművei őrzik.

Cím: Szent László tér (Piața Unirii), 1. szám.
Posta kód: 410209
 

Fotógaléria

Az Irgalmas-rend kápolnája
A Szent Anna zárdatemplom
A Szent László plébániatemplom
A premontrei templom és rendház
A Kanonok-sor
A Szentlélek Kiáradása plébániatemplom

Adminisztratív okok miatt a 2026. augusztus 18-án a Centrum Patachich központunk
nem látogatható!

A megértésüket köszönjük!