Szent Anna Orsolyita zárdatemplom
A Nagyvárad-Olaszi Fő utcáján álló Szent Anna templom 1772 és 1774 között épült Patachich Ádám váradi püspök megrendelésére, Szenczy István, a helybeli székesegyház kanonokjának alapítványából. A Szent Orsolya-rend házának és iskolájának kiszolgálására emelt szentély berendezéséről és felszereléséről az alapító, Szenczy István és kanonoktársa Franz Xaver Rier gondoskodott. Az eredetileg egyszerű, barokk homlokzatú, templomocska, a nyeregtető fölé magasodó, kis méretű, sisakos fatoronnyal rendelkezett. A templombelsőben, kezdetben két oltár állt: a templom védőszentjének,
Szent Annának tiszteletére szentelt főoltár és egy, a Jó halál allegóriáját ábrázoló, evangéliumi oldalon álló mellékoltár. A templom jelenlegi alakját egy 1858-ban, Szaniszló Ferenc püspök megrendelésére végzett átépítés során nyerte el. Ekkor készült a gótikus elemekből álló főhomlokzat és annak jobb oldalán álló torony is. Az átalakított belső térbe új oltárok készültek, amelyeket az ekkor beszerzett, új orgonával együtt a nagyváradi székesegyház káptalanjának tagjai finanszírozták. Egy újabb, 1888-ban végzett tatarozás alkalmával készültek a templom szentélyének színes üvegablakai.
Cím: Republicii utca, 4. szám
Posta kód: 410039