Centrum Patachich
Ad Lucem Zarándokház

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség papneveldéje a 18. század második felében épült.

Miklóssy Ferenc püspök 1804-ben egy jelentősebb szárnyat építtetett hozzá, majd 1890-ben Schlauch Lőrinc bíboros a munkálatokkal id. Rimanóczy Kálmán építészt bízta meg.

Az épület felújítása és korszerűsítése a magyar kormány támogatásával 2017-ben kezdődött,

és 2021. július 6-án adták át, immár Zarándokházként.

Az ingatlan ideális körülményeket biztosít többnapos programok szervezésére és zarándokok fogadására. 46 fő részére tudunk szállást biztosítani, emellett egy 60 férőhelyes konferenciaterem is vendégeink rendelkezésére áll. A Zarándokházban konyha és étkező is rendelkezésre áll; a konyhában mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, hűtőszekrény és mosogatógép található. Felhívjuk figyelmüket, hogy főzőlap nem áll rendelkezésre, így főzésre nincs lehetőség.

 

Zarándokházunk Nagyváradon, a Szent József utca (Traian Lalescu) 1. szám

alatt található (irányítószám: 410174).

Ha szállást szeretne foglalni, kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot!

Szállásfoglalás

A *-al jelölt mezők kötelezőek!